Magyar Kurír
Spányi Antal püspök megáldotta a felújított adonyi Sarlós Boldogasszony-templomot
Hálaadó szentmise keretében áldotta meg Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a külsőleg megújult adonyi Sarlós Boldogasszony-templomot december 21-én. Az életveszélyessé vált tetőszerkezet miatt korábban bezárt épületet széles körű összefogással újították fel.
Advent Máriával – Kovács Zoltán mariológus elmélkedései a Szent István-bazilikában (4.)
A budapesti Szent István-bazilikában az adventi vasárnapokon, a 18 órakor kezdődő szentmiséket követően Kovács Zoltán mariológus, egyetemi tanár, a bazilika helyettes plébánosa tartott elmélkedéssorozatot. A negyedik tanítás december 21-én, advent negyedik vasárnapján hangzott el, Zárul a szent kapu – feltárul egy másik címmel.
Leó pápa is a „Jónak lenni jó!” akció mellé állt – Idén a kárpátaljai KEGYES Alapítványt támogatták
XIV. Leó pápa is segítette a magyar közmédia „Jónak lenni jó!” akcióját: egy dedikált pileólust ajánlott fel az adománygyűjtéshez. Az akció december 21-én, vasárnap zárult – a befolyt összeggel idén a KEGYES Alapítványt támogatják, amely évek óta segíti Kárpátalján a háború sújtotta, legkiszolgáltatottabb helyzetben élő gyermekeket és családokat.
Evangelizálás és közösségépítés zenével – Bemutatják Vácon Szilas Imre Karácsonyi miséjét
Szilas Imre orgonaművész, zeneszerző 1972 óta él az USA-ban. 1967-ben, 17 évesen még itthon, Húsvéti mise címmel megírta a zenetörténet első beatmiséjét, melyet Abonyban és Budapesten, a Mátyás-templomban is bemutattak. Egy évvel később, 1968-ban alkotta meg a Karácsonyi misét, majd 2021-ben a Pünkösdi misét. Liturgikus zenéket szerzett tehát a kereszténység három legnagyobb ünnepéhez.
1859. december 18. – A globális szalézi misszió szerény kezdete
1859. december 18-át az egész szalézi világ a Szalézi Kongregáció „születési anyakönyvi kivonata” dátumaként emlegeti: ezen a napon a valdoccói szerény szobában Don Bosco tizenhét fiatal munkatársával együtt úgy döntött, hogy megalapítja a „Szalézi Szent Ferenc Jámbor Társaságát”, jogi és lelki formát adva egy olyan karizmának, amely már élt az oratórium mindennapi tapasztalatában.
Mindent újjáépítünk – Pierbattista Pizzaballa pátriárka karácsony előtt Gázába látogatott
„Itt vannak a gyökereink, és itt is maradunk” – buzdította Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka a gázai Szent Család katolikus plébánia híveit. December 19-én látogatott el a plébániára – ahol több mint 400 menekült van elszállásolva –, és 21-ig maradt, hogy a kis egyházközséggel együtt ünnepelje a karácsonyt.
Juhász Gergely egyháztörténészt nevezték ki a Sapientia Főiskola rektorhelyettesévé
December 3-án a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola általános rektorhelyettesévé nevezték ki Juhász Gergely docenst, házas diakónust.
Leborulnak, hogy fölnézhessenek a törékeny Kisdedre – A Pápai Ház szónokának 3. adventi elmélkedése
A megváltás egyetemessége – Feltételek nélküli remény címmel tartotta meg harmadik adventi prédikációját Roberto Pasolini kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka december 19-én Leó pápa és a Római Kúria tagjai jelentétében. Elmélkedésében a napkeleti bölcsek benső útjáról szólt, ahogy elindultak, útbaigazítást kértek, majd Világosság elé térdeltek, ajándékaikban visszakapva igazi önmagukat.
Imák, templomok, perselyterminálok – Így találkozik a hit a modern pénzügyekkel
Magyarországon több mint hatezer egyházi jogi személy működik, pénzügyeik kezelése pedig komoly szakértelmet igényel. Az MBH Bank ezért hozta létre egyedi, egyházakat kiszolgáló üzletágát, amely a pénzügyi szolgáltatások mellett az egyházak közösségi és társadalmi céljait is támogatja.
A veszprémi Szent Margit-templom közössége átvette Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjét
December 19-én Udvardy György veszprémi érsek roráte szentmisét mutatott be a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomban. Az adventi hajnali szentmise különleges kegyelmi ajándékot is tartogatott: a templom közössége ekkor vehette át Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjét.
Tisztátalan, tisztátalan!? – Lepra az Ó- és Újszövetség fényében
Leprás (Hansen-kór) megbetegedést igazoltak Kolozsváron december 11-én. A közösségi médiában gyorsan megjelentek azok a hangok, amelyek a helyzetet „migránsügyként” próbálták értelmezni. Szász István Szilárd, a Romkat.ro erdélyi katolikus hírportál munkatársa a jelenséget az Ó- és Újszövetség fényében vizsgálta meg, tágabb bibliai és emberi összefüggésekbe helyezve.
Az esztergomi székesegyház 13. századi kottás breviáriumát rekonstruálta Szoliva Gábriel OFM
Az ELTE HTK ZTI Régi Zenetörténeti Osztálya és a Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport nagy örömmel adta hírül, hogy megjelent a kutatócsoport tagja, Szoliva Gábriel monográfiája az esztergomi székesegyház 13. századi kottás breviáriuma (Breviarium notatum Strigoniense) második, szanktorále-kötetének rekonstrukciójáról.
„Mindenki karácsonya” a Karitásszal – Az ünnepek után is életmentő a segítség
Zene, varázslat és a névre szóló angyalbatyuk öröme tette emlékezetessé a Katolikus Karitász „Mindenki karácsonya” ünnepi délutánját december 21-én. Menekült családok, baranyai felzárkózó településekről érkezett fiatalok és a vidéki karitász által támogatott gyerekek ünnepeltek együtt a budapesti Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban: több mint 250 ajándékcsomag talált gazdára a 350 résztvevő között.
A gonosznak emberarca van – Josef Mengele könyvben és filmeken
A hat évig tartó, sokmillió áldozatot követelő második világháború mérhetetlenül sok szenvedést okozott, az emberiség pedig igazságot követelt. Ha már jóvátenni nem lehet semmit, legalább a bűnösök nyerjék el méltó büntetésüket. A nürnbergi perek mellett számtalan eljárás indult 1945 után a háborús bűncselekménnyel vádolt személyek ellen.
Katonalelkészeknek tartottak szakmai napot a Katolikus Tábori Püspökségen
Idén december 16-án, kedden találkoztak utolsó alkalommal katonalelkészi szakmai nap keretében a tábori lelkészek Budapesten, a Katolikus Tábori Püspökségen. Az eseményen szinte valamennyi diakónus és áldozópap részt vett, akik tábori vagy börtönlelkészként a Katonai Ordinariátushoz tartoznak.
Keresztes Szent János centenáriumi évre készül a kármelita rend
2026-ban ünnepeljük Keresztes Szent János szentté avatásának 300., egyháztanítóvá nyilvánításának 100. évfordulóját. Tiszteletére a kármelita rendben 2025. december 27-én centenárium kezdődik.
XIV. Leó pápa összehívta első bíborosi konzisztóriumát
A Szentszék Sajtóirodája szombaton részleteket közölt XIV. Leó pápa első rendkívüli bíborosi konzisztóriumáról, amely 2026. január 7-én és 8-án kerül megrendezésre a Vatikánban. „A találkozó két napon át tart, amelyet a szeretetközösség és a testvériség pillanatai, valamint az elmélkedésnek, a megosztásnak és az imának szentelt idő jellemez majd” – olvasható a december 20-án kiadott közleményben.
Jacopo Tintoretto: Az angyali üdvözlet
Portik Noémi, M. Klarissza mallersdorfi ferences nővér a Vasárnap erdélyi katolikus hetilap 2025/50-es számában megjelent írásában ezúttal Jacopo Tintoretto Az angyali üdvözlet című alkotását mutatja be.
Leó pápa vasárnap délben: Imádkozzunk, hogy valamennyi gyermek békében élhessen az egész világon!
December 21-én, advent negyedik vasárnapján a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében arra biztatott, hogy kövessük Szent József erényeit: az istenfélelmet és a szeretetet, az irgalmasságot és az Istenre hagyatkozást.
Másodjára tartottak zarándokturisztikai partnertalálkozót Budapesten
A budapesti Zarándokközpont munkatársainak és önkénteseinek szervezésében december 10-én került sor a II. Zarándokturisztikai Partnertalálkozóra, melyen mintegy negyven hazai és határon túli magyar zarándokút és kegyhely képviselője, illetve zarándoklatszervezők, szakemberek vettek részt.
Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)
A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.
Magyar Kurír
- A Fokoláre Mozgalom palesztin, izraeli állampolgárságú elnöke párbeszédről és a világ szívéről
- XIV. Leó pápa vasárnap délben: A sötét órákban a keresztség világosság
- Intések és védőbeszédek – Tertullianus összes művei
- XIV. Leó pápa homíliája az Úr megkeresztelkedésének ünnepén: A hit elengedhetetlen érték
- Krisztus minden kategóriát meghalad – Hálaadó szentmisét mutatott be Barsi Balázs Budapesten
