Áldjuk az Atyát és a Fiút a Szentlélekkel együtt! Dicsérjük és magasztaljuk mindörökké!

Magyar Kurír

Tartalom átvétel
Katolikus Hírportál
Frissítve: 2 óra 54 perc

Névadójára emlékezett a pálos rend Pécsett

2025. jan. 23, 15:47
A pálos rend névadójának és védőszentjének, Első Remete Szent Pálnak az ünnepén, január 15-én este ünnepi szentmisére gyűltek össze a pécsi pálos templomban, melyet Bíró László püspök, pálos konfráter mutatott be. A szentmisén koncelebrált Mayer Mihály püspök, pálos konfráter, Puskás Antal tartományfőnök, valamint Botfai Levente és Mátyás Mihály pálos papok.

Szombathelyre látogatott Michael W. Banach nuncius

2025. jan. 23, 15:05
Január 22-én Szombathelyre látogatott Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa. A program során oktatási és szociális intézményeket keresett fel.

Hiszed-e azt, hogy telt házas volt az első ökumenikus ifjúsági imaest Debrecenben?

2025. jan. 23, 14:21
Javában zajlik az országos ökumenikus imahét Debrecenben is. Ahogyan egy valamirevaló fesztiválon is szokás, nulladik nappal indult az egyhetes rendezvény: a Hajdúdorogi Főegyházmegye kezdeményezésére a fiatalokat szólították meg a felekezetek – hagyományteremtő céllal ifjúsági imaestre hívták őket az érseki hivatalba január 18-án.

Ferenc pápa levélben buzdította a négyszáz éve alapított lazarista rend tagjait

2025. jan. 23, 13:36
A Szentatya levelet küldött P. Tomaž Mavrič lazarista rendfőnöknek, a Páli Szent Vince által négyszáz éve alapított Misszióstársaság vezetőjének. Szolgálják Krisztust a szegényekben, ezzel segítve az Egyház megújulását. Ma missziós tanítványokra van szükség, akik támogatják a rászorulókat és a világ perifériáin elhagyatva élőket – tanácsolta a papoknak és szerzeteseknek a pápa.

Lucsok Miklós püspök tartott lelkigyakorlatot magyar ajkú híveknek a kárpátaljai Szinyákon

2025. jan. 23, 12:53
Január 10–12-én a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye lelkigyakorlatos házában, Szinyákon (Kékesfüreden) Lucsok Miklós püspök tartott lelkigyakorlatot a magyar ajkú hívek számára, amelyen közel ötvenen vettek részt. Az alábbiakban az egyik résztvevő, Istványi Andrea személyes beszámolóját szerkesztett formában közöljük.

Hortobágyi Cirill főapát és Dobszay Benedek OFM részvételével megalakult a Gyerekasztal Munkacsoport

2025. jan. 23, 12:22
A Magyarországon egyedülálló szakmai összefogással megalakult Gyerekasztal Munkacsoport célja pozitív változás előidézése a katolikus gyermekvédelemben. „Bízunk benne, hogy a munkánkkal javítunk a gyermekjogi témákról és a szexuális visszaélésekről szóló közbeszéd minőségén, illetve előmozdítjuk a magyar társadalom egyházi és világi tagjainak párbeszédét” – írja a munkacsoport sajtóközleményében.

Mai evangélium – 2025. január 23.

2025. jan. 23, 01:01
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Mk 3,7–12

Bo bíboros a mianmari tűzszünetről: Legyen bátorsága mindenkinek befektetni a békébe

2025. jan. 22, 21:47
Tűzszüneti megállapodást írt alá január 18-án a puccsista katonai junta és a Nemzeti Demokratikus Szövetség Hadserege (MNDAA) elnevezésű, Mianmar északkeleti részén tevékenykedő etnikai lázadócsoport. A tűzszünetet Kína jelentette be, részleteket azonban nem közöltek. Charles Maung Bo bíboros szerint minden békemegállapodásnak örülni kell, akkor lesz béke, ha minden fél leteszi a fegyvert.

Ferenc pápa katekézise: Bízzunk Istenben, útitársunkban, aki azt mondja: „Ne félj!”

2025. jan. 22, 21:00
Január 22-én délelőtt a VI. Pál teremben tartotta a Szentatya a szokásos szerdai általános kihallgatást, amelyen Olaszországból és a világ minden tájáról érkezett hívőkkel és zarándokokkal találkozott. Olasz nyelvű beszédében folytatta jubileumi katekézissorozatát, melynek címe: Jézus Krisztus, a mi reménységünk.

Megjelent az Új Ember 2025. január 26-i száma

2025. jan. 22, 20:15
Az Új Ember január 26-i számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, illetve előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.

A mi hitünk húsvéti hit – Varga László püspök igehirdetése a kaposvári református templomban

2025. jan. 22, 19:27
Január 19-én megkezdődött az ökumenikus imahét kaposvári programsorozata is. A város református templomában tartott nyitóalkalmon Kocsis József pünkösdi lelkipásztor és Varga László megyéspüspök hirdetett igét.

Mulla bíboros arra kéri a dél-szudániakat, hogy ne álljanak bosszút a brutális gyilkosságok után

2025. jan. 22, 18:23
A Szudáni és Dél-szudáni Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Stephen Ameyu Martin Mulla bíboros, jubai érsek arra kérte a keresztény híveket és a társadalom minden tagját, hogy kerüljék a bosszút, és fogadják be a megbocsátást, a szeretetet és a megértést.

A béke és a közösségek szolgálatáért Boldog Károly-díjakat adtak át a Mindszentyneumban

2025. jan. 22, 17:47
Január 21-én Zalaegerszegen, a Mindszentyneumban adták át második alkalommal a Boldog Károly-díjakat, az utolsó magyar királyunk boldoggá avatásának 20. évfordulójáról megemlékező rendezvénysorozat lezárásaként. Ez alkalommal heten kaptak kitüntetést, melyet Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök és Kovács Gergely, a Károly Király Nemzetközi Imaliga Magyar Tagozatának vezetője adott át.

Ne féljetek! – A jeruzsálemi pátriárka és a szentföldi kusztos zarándoklatra hív a Szentföldre

2025. jan. 22, 17:02
Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka és Francesco Patton OFM szentföldi kusztos január 21-én közzétett, Jeruzsálemben, a Szent Sír-templom előtt felvett közös videoüzenetükben arra hívták a keresztényeket, hogy zarándokként térjenek vissza a Szentföldre, jelenlétükkel kifejezve szolidaritásukat a helyiekkel, akik így az egyetemes Egyház részének érezhetik magukat.

A világ Isten lakóhelye – Beszélgetés a Naphimnusz aktualitásáról Andrew Litigio ferencessel

2025. jan. 22, 16:41
Assisi Szent Ferenc tanításai rendkívül aktuálisak idén, amikor a Naphimnusz születésének 800. évfordulóját ünnepeljük. A mű arra inspirál, hogy már itt a földön törekedjünk az önmagukkal, másokkal és a teremtéssel való harmóniára. A Naphimnusz időtálló üzenetéről Andrew Litigio OFM, január végéig hazánkban szolgáló filippínó ferences misszionáriussal beszélgetett a Ferences Média munkatársa.

Ferenc pápa a Los Angeles-i tűzvész és a háborúk miatt szenvedőkhöz szólt

2025. jan. 22, 16:13
Ferenc pápa a január 22-i, szerdai általános kihallgatás végén, amelyet a vatikáni VI. Pál teremben tartottak, a Los Angeles-i tűzvész által érintettekhez és a világ számos pontján a háború által sújtottakhoz intézte szavait.

Hype helyett üdvösség – Fiatalok zarándokoltak Árpád-házi Szent Margit nyomában

2025. jan. 22, 15:28
A MenjBe! elnevezésű domonkos ifjúsági zarándoklatsorozat legutóbbi alkalmán, január 18–19-én az út Szent Margit ünnepéhez kapcsolódóan Budakesziről Makkosmárián keresztül a János-hegyen át a Margit-szigeten lévő egykori domonkos kolostor romjaihoz vezetett, ahol Szent Margit is élt.

Isten igéjének vasárnapján a pápa lektorokat avat a Szent Péter-bazilikában

2025. jan. 22, 14:40
2019-ben rendelte el Ferenc pápa az Isten igéjének szentelt vasárnap megünneplését, hogy emlékeztessen a Szentírás jelentőségére. Január 26-án, Isten igéjének vasárnapján – amelynek idei témája: „Szavadra hagyatkozom” (Zsolt 119,74) – a Szentatya ünnepi szentmise keretében a világ több országából származó negyven férfit és nőt avat fel lektori és katekétai szolgálatra.

Győri Imre nyugalmazott plébános volt a hivatásokért bemutatott püspöki szentmise szónoka Győrben

2025. jan. 22, 13:53
Január 17-én – miként minden hónap 17. napján – Veres András megyéspüspök imaest keretében koncelebrált szentmisét mutatott be a győri székesegyházban a Könnyező Szűzanya tiszteletére, papi és szerzetesi hivatásokért. A szentmise szónoka Győri Imre székesegyházi kanonok, Győr-Gyárváros nyugalmazott plébánosa volt.

A gázai plébánia köszönetet mond Ferenc pápa segítségéért, reménykednek a jövőben, az újjáépítésben

2025. jan. 22, 13:10
A Jeruzsálemi Latin Patriarkátus hozta nyilvánosságra a gázai latin plébánia hálával teli üzenetét. Január 21-én közzétettek egy interjút is, amely a plébánossal, Gabriel Romanellivel készült a gázai tűzszünet bejelentése után.

Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)

A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.