Magyar Kurír
Szombaton kezdődik a Dómkerti Zenés Esték sorozata Szegeden
A Danubia Zenekar koncertjével június 24-én, szombaton indul a Dómkerti Zenés Esték sorozata Szegeden, a püspöki székház udvarán – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Ferenc pápa Twitter-üzenetei június 23-án
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
Szudáni polgárháború: A szaléziak a főváros közelében maradtak
Szudánban már több mint két hónapja zajlik a harmadik belháború. A helyzet napról napra romlik – a számos tűzszünet ellenére is, amelyeket többnyire be sem tartanak. A szaléziak és női águk, a Segítő Szűz Mária Leányai az a két szerzetesrend, amelynek tagjai még mindig a fővárosban, Kartúmban vannak, és sürgősségi segélyprojekt indítását tervezik háromszáz különösen rászoruló család megsegítésére.
Élménydús napot tölthettek együtt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye szociális otthonainak lakói
A Balkány-Cibakpusztához közeli, tóparti Balogh-tanya természeti szépségében gyönyörködhettek, így töltöttek el együtt egy délelőttöt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye szociális otthonainak lakói, vezetői, munkatársai június 20-án. A találkozóra Palánki Ferenc megyéspüspök is ellátogatott, és szentmisét mutatott be.
Az indiai Manipur államban a katolikus érsek közvetít az etnikai csoportok megbékélése érdekében
Május 3. óta zajlanak zavargások az északnyugat-indiai Imphalban a kuki és a meitei népcsoport tagjai között. A halálos áldozatok száma a százhoz közelít; számtalan gyújtogatás történt. A vallások, felekezetek képviselői együtt szólítanak fel mindenkit a megbékélésre.
Isten lelkesedést és hivatást ad – Heinrich József rubinmiséje a Partiumban
A Temes megyei Óteleken június 18-án tartotta rubinmiséjét Heinrich József plébános. A szentmise elején az ünnepelt köszöntötte a 45 éves szolgálatáért való hálaadásán jelen lévőket, majd egy Edith Stein-hálaverssel vezette be a szertartást.
Ferenc pápa fogadta a rendjük alapításának kétszáz éves jubileumát ünneplő lateráni kanonokokat
A Szentatya június 19-én fogadta az alapítása bicentenáriumát ünneplő Lateráni Kanonokok Kongregációjának tagjait. Ferenc pápa beszédében arra biztatta a két 9. századi alapítású szerzetesrend egyesüléséből létrejött kongregáció tagjait, hogy az ima, a közösség, a javak megosztása és az Egyház szolgálata legyen az a négy alappillér, amelyre apostolkodásuk támaszkodik.
Ferenc pápa elismeri Lúcia nővér, fatimai látnok hősies erényeit
Ferenc pápa június 22-én magánkihallgatáson fogadta Marcello Semeraro bíborost, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának prefektusát, és felhatalmazta a dikasztériumot hat rendelet közzétételére.
Vasadi Péter: Jeleket ad
Az alábbiakban részletet közlünk Vasadi Péter a Vigilia 2009. decemberi számában megjelent írásából.
Krajewski bíboros Ferenc pápa küldötteként a herszoni gátrobbantás területére utazik
A Szeretetszolgálat Dikasztériuma június 22-én közleményben adta hírül, hogy a Szentatya ismét – immár hatodik alkalommal – Ukrajnába küldi Konrad Krajewski bíborost, karitatív szolgálatának vezetőjét. Küldetése evangéliumi: Ferenc pápa közelségét fejezi ki a meggyötört Ukrajna felé.
Kimondták a hűség szavát – A Központi Szeminárium egykori évfolyama együtt ünnepelte ezüstmiséjét
Budapesten, az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban június 21-én este ezüstmiséjüket együtt ünnepelte Marton Zsolt püspök, Martos Levente Balázs püspök, Boros László, Kovács Ervin Gellért OPraem, Mosolygó Péter és Tál Zoltán, a Központi Szeminárium egykori növendékei. A szentbeszédet Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondta. Erdő Péter bíboros és Mohos Gábor püspök is részt vett az ünnepen.
A gyakorlati éveseket kísérő plébánosok és a szemináriumi elöljárók találkoztak Erdélyben
A gyakorlati éveseket kísérő plébánosok és a gyulafehérvári szeminárium elöljáróinak rendhagyó éves találkozóját tartották június 15–16-án a szelterszfürdői Boldog Özséb Ifjúsági Házban.
Nagydíjas lett a salzburgi nemzetközi kórusversenyen a görögkatolikus Lautitia gyermekkar
A Magyar Görögkatolikus Egyház támogatásával működő Lautitia kóruscsalád június 18-án, vasárnap számolt be róla Facebook-oldalán, hogy gyermekkara a június 15. és 18. között Salzburgban megrendezett nemzetközi kórusverseny nagydíjasa lett.
A kubai elnököt fogadta Ferenc pápa a Vatikánban
Ferenc pápa június 20-án, kedden délelőtt audiencián fogadta az Apostoli Palotában Miguel Díaz-Canel Bermúdez kubai elnököt, aki ezt követően megbeszéléseket folytatott az államtitkárság vezetőivel. A vatikáni találkozón megemlékeztek II. János Pál pápa 25 évvel ezelőtti kubai látogatásáról.
A párok házasságra való felkészítése volt a temesvári egyházmegyei főesperességi ülés fő témája
Az Anyaszentegyháznak kötelessége, hogy időt és energiát szenteljen azoknak a felkészítésére, akiket az Úr olyan nagyszerű küldetésre hív, mint a család – Pál József Csaba temesvári megyéspüspök a házasságra való megfelelő felkészítés szükségességére hívta fel a lelkipásztorok a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye június 13. és 15. között tartott főesperességi ülésein.
Zalacsányon tartották a pálos települések találkozóját
A Zala vármegyei Zalacsány adott otthont a pálos települések XI. országos találkozójának június 9. és 11. között, melyen 26 pálos település 160 képviselője vett részt.
A Vérrel Könnyező Szűzanyához zarándokolt a Győr Környéki Esperesi Kerület közössége
Június 17-én a Győr Környéki Esperesi Kerület papjai és hívei elzarándokoltak a győri Vérrel Könnyező Szűzanya kegyképéhez. A Nagyboldogasszony-székesegyházban minden hónap 17. napján szentmisét mutatnak be annak emlékére, hogy 1697 márciusában ezen a napon hullatott három órán keresztül véres könnyeket az Írországból származó Mária-kép.
„Uram, te mindent tudsz...” – Bemutatjuk a Váci Egyházmegye újmisés papjait
Marton Zsolt váci megyéspüspök június 17-én szentelte pappá Szabó Gábort és Urbán Gábort Vácon, a Barátok templomában. A két újmisés pappal még szentelésük előtt beszélgettünk.
Megjelent az Új Ember 2023. június 25-i száma
Az Új Ember idei huszonhatodik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Krisztus a történelem középpontja – Vitaest a Párbeszéd Házában
A Vigilia című katolikus folyóirat és a Faludi Ferenc Akadémia vitaestsorozatot indított a Párbeszéd Házában, Viták szeretetből az igazságról címmel. Második alkalommal június 20-án, kedden este, Merre tart a történelem? címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést.
Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)
A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.
Magyar Kurír
- Bemutatták a főszékesegyházi orgonát Veszprémben
- Közösségben a teremtett világért – Újra várják a Laudato si’-animátornak jelentkezőket
- Hit, tudás, mesterséges intelligencia – Teológia és tudomány találkozása a KATTÁRS-on
- Ferenc pápa levele a vietnámi katolikusokhoz: A pápai képviselet legyen híd a felek közt
- Kultúra piaci alapon? – Beszélgetés a Veszprém, Európa kulturális fővárosa projektről a KATTÁRS-on