Magyar Kurír
Még lehet jelentkezni a Sapientia szakirányú továbbképzéseire és tanfolyamaira
Közeledik a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola 2025 szeptemberében induló képzéseinek jelentkezési határideje; ezek között egyaránt találunk szakirányú továbbképzéseket (művészet- és meseterápia, gyermekvédelem) és tanfolyamokat (elsőáldozók szüleinek felkészítése, hátrányos helyzetű és roma gyermekek oktatása, bibliai szerepjáték, közösségi színjátszás).
Romanelli plébános jelentése a bombázott Gázavárosból: Rettenetes szakaszába lépett a háború
Gabriel Romanelli argentin származású misszionárius, a Megtestesült Ige Társaságának tagja, az egyetlen gázai katolikus plébánia vezetője augusztus 21-én, a Gázaváros elleni izraeli hadművelet első napján tájékoztatást adott az aktuális helyzetről.
„Olyanná teszi pusztaságát, mint az Úr kertje” – Nemzetközi ökumenikus konferencia Pannonhalmán
A Pannonhalmi Főapátság szeptember 26–27-én immár ötödik alkalommal rendezi meg nemzetközi ökumenikus konferenciáját. A KERT kulturális évadban az apátságba látogat és előadást tart Grzegorz Wojciech Ryś bíboros, łódźi érsek; Job Getcha pisidiai metropolita; az evangélikus és a református egyház két világszintű vezetője, valamint az ökumenikus mozgalom számos jeles nemzetközi képviselője.
Teremtésvédelmi kalendárium – Földben gyökerezve
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal az őshonos népektől lesünk el egy kis természetszemléletet.
Leó pápa lakótársakkal együtt költözhet be az Apostoli Palotába
Olasz lapértesülések szerint XIV. Leó nem egyedül, hanem lakótársakkal együtt költözik be az Apostoli Palotába. Lakosztálya jelenleg felújítás alatt áll, de még 2025 folyamán elkészül. A hírt vatikáni források egyelőre nem erősítették meg.
Személyi változások a külhoni magyar egyházmegyékben – 2025
Az alábbi személyi és szervezeti változások lépnek életbe a 2025. évben a külhoni magyar egyházmegyékben. Összeállításunk augusztus 22-én a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye változásaival bővült.
Szíved minden bizalmát Istenbe vesd – Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó a szentévben
Erdély legnagyobb magyar katolikus ifjúsági rendezvénye, a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) évről évre több száz fiatalt vonz. A rendezvényt augusztus 12–16. között tartotta a gyulafehérvári főegyházmegyei ifjúsági főlelkészség. A rendezvényen tanítások, előadások, beszélgetések, műhelyek, koncertek, szentségimádás és más programok széles palettája várta a résztvevőket.
Mario Grech bíboros üzenete a perui püspököknek: Legyetek hídépítő missziós egyház!
Peru fővárosában, a tízmillió lakosú Limában tartották az ország katolikus püspökeinek 129. rendes közgyűlését augusztus 18-tól 21-ig. A közgyűlésre Mario Grech bíboros, a Szentszék Szinódusi Titkárságának érsek főtitkára üzenetet küldött, melyben arra biztatja a résztvevőket, hogy közösségi, mintegy lelkigyakorlatos szellemben, egymásra figyelve hallgassák a Lélek sugallatait.
Hadd legyünk szentek mi is! – Szent István ünnepe egyházmegyéinkben
Államalapító szent uralkodónk, hazánk fővédőszentje főünnepén, augusztus 20-án országszerte megemlékeztek Szent István királyról. A főpásztorok által bemutatott ünnepi szertartásokról közlünk összefoglalót az egyházmegyék beszámolói alapján.
Szeretet, túlcsordulóan – Nagy sikert aratott idén is a Pécsi Egyházmegye Kovász családi fesztiválja
A szervezők szándéka szerint az Egyház emberi arcával találkozott az a sok ezer érdeklődő, akik augusztus 20-án ellátogattak a Pécsi Egyházmegye immár negyedik alkalommal megrendezett Kovász családi fesztiváljára.
Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök: A cserkészet jó keret, jó pedagógia, használnunk kell
Kerekes László gyulafehérvári segédpüspökkel a Kolozsvárhoz tartozó Lombi erdőben megrendezett jubileumi nagytáborban az augusztus 17-én szentmise után beszélgetett Bodó Márta a cserkészetről, arról, hol és hogyan került kapcsolatba a cserkészmozgalommal, milyen tapasztalatokat szerzett, és miért gondolja hasznosnak a pasztorációban, a plébániai munkában. A Romkat.ro interjúját ajánljuk.
Bizalom nélkül nehéz közösségben gondolkodni – Szent István király szentévi ünnepe Pozsonyban
A 2025-ös jubileumi szentévben az eddigieknél is többen gyűltek össze a pozsonyi koronázódómban Szent István király augusztus 20-i ünnepére. A helyi lelkipásztor, Molnár Tamás meghívására a szentmise főcelebránsa az Erdélyből érkezett Gál Hunor volt. Székelyek, csángó magyarok, Kárpátaljáról, anyaországi és felvidéki településekről érkezett zarándokok és pozsonyi magyarok ünnepeltek együtt.
Károlyi György és Angelica vehette át a Szent István-emlékérmet és -díjat Székesfehérváron
Értékmentő és -teremtő tevékenységükért a fehérvárcsurgói kastélyt felvirágoztató és európai kulturális központtá „varázsoló” gróf Károlyi György és felesége, Károlyi Angelica vehette át augusztus 19-én az immár huszonkettedik alkalommal átadott Szent István-emlékérmet és -díjat. A házaspárt régi barátjuk, Fejérdy Tamás építészmérnök méltatta. Az elismerést Spányi Antal megyéspüspök adta át.
Nem lehet, hogy a pusztítás, a halál legyen az Úr – Üzenet a bombatalálat sújtotta Munkácsról
Hajnali 2.49-kor légiriadó szirénáira ébredt Munkács, egy nagyszabású orosz légitámadás részeként a kárpátaljai város egyik gyárépületét és raktárait érte rakétatámadás. Tizenöt ember sérült meg, közülük ketten súlyosan. A támadásról Popovicsné Palojtay Mártát, a kárpátaljai Család és Élet Egyesület, a munkácsi egyházmegye életvédő csoportjának vezetőjét kérdeztük, az ő beszámolóját adjuk közre.
Új kuratórium kezdte meg munkáját a Szent István Alapítványnál Rómában
A Rómában működő Szent István Alapítvány célja a magyar egyházi és kulturális jelenlét támogatása az Örök Városban, valamint a magyar–olasz kapcsolatok erősítése. Az alapítvány közel hat évtizede szolgálja a római magyar közösséget, együttműködve egyházi és civil szervezetekkel.
XIV. Leó ellátogatott a mentorellai Kegyelmek Szűzanyja kegyhelyre
XIV. Leó pápa augusztus 19-én, kedden magánlátogatást tett a mentorellai Kegyelmek Szűzanyja szentélyben, a Rómától délre, a palestrinai egyházmegyében található Guadagnolo di Capranica Prenestina falucskában. A hírt a Pápai Ház Prefektúrája adta közre.
Szent István életműve ma is utat mutat – Érseki szentmise Egerben augusztus 20-án
Szent István király főünnepén Ternyák Csaba érsek mutatott be szentmisét az egri bazilikában. A szentmise kezdetén a főpásztor úgy fogalmazott: Szent István királyra büszkék lehetünk, és hálásak lehetünk Istennek, hogy nekünk adta őt. Minden előttünk járó nemzedék számára példakép és zsinórmérték volt ő, és az életünket mi is az ő tanításának sziklájára építhetjük.
Filoni bíboros Jeruzsálemben: Nyíljanak meg a sírok, amelyekbe az emberiség eltemette lelkiismeretét
A Szent Sír Lovagrend nagymestere a Mária elszenderülése titulusú jeruzsálemi apátságban mutatta be augusztus 15-én a Nagyboldogasszony-ünnepi szentmisét. Imádkozott, hogy Mária, a Szentföld kiválasztott leánya nyissa meg „azoknak a szívét és elméjét, akik felelősséggel tartoznak a népekért”. Fernando Filoni bíboros ellátogatott Betlehembe, Názáretbe és a Galileai-tóhoz.
„Lábamat sziklára állította” – Újmise Kecskeméten, a piaristák éves szerzetesi találkozóján
Július 3-án Bamendában (Kamerun, közép-afrikai tartomány) a Szent Mihály-templomban szentelték pappá több társával együtt Chrysanthus Yvesimbom Njungba piaristát, aki egy éve csatlakozott a magyar tartományhoz és a Kolozsvári Piarista Misszióban teljesít szolgálatot. Újmiséjét augusztus 17-én ünnepelték Kecskeméten, ami egyben az éves szerzetesi találkozó nyitó szentmiséje is volt.
Erdő Péter csatlakozásra hív a XIV. Leó pápa által a békéért meghirdetett pénteki böjti és imanaphoz
XIV. Leó augusztus 20-án arra buzdította a híveket, hogy augusztus 22-én, Boldogságos Szűz Mária királynő ünnepén tartsanak böjtöt és imádkozzanak a háborúban szenvedőkért. Erdő Péter bíboros, prímás augusztus 21-én a szerkesztőségünkhöz eljuttatott kérésében arra hívja az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjait, híveit és minden jó szándékú embert, hogy csatlakozzanak a pápai kezdeményezéshez.
Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)
A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.
Magyar Kurír
- Mai evangélium – 2025. december 7., advent 2. vasárnapja
- A HÉT VERSE – Pilinszky János: Fokról fokra
- Mi történt Nikaiában? – Az első egyetemes zsinat és Arius teológiája
- Bemutatták Győrben a Graduale Urbis új kiadását és a Fragmenta albumot
- Ervin Gábor első írásai – Széchenyiről, a szentmiseáldozatról és az emberi természet sebeiről
