Magyar Kurír
Hivatással Istenhez
Az Ecclesia Szövetkezet által kiadott kötetben huszonhárom, az élet különböző területén dolgozó személy vall hivatásáról, istenhitéről. Legeza László szerkesztő előszavában kiemeli: a hivatás Isten általi meghívást jelent szolgálatra, mely általában a teljes életre szól. Szent Pál apostol írja az első korintusi levélben: „Ki-ki amely hivatásban hivatott el, abban maradjon”(7,20).
Megmutatták Isten irgalmas arcát – Elbúcsúztak magyarországi szolgálatuktól a Jó Pásztor Nővérek
Bántalmazott nők és gyermekeik, fiatal lányok, hajléktalanok szolgálatát végző közösség hagyja el 133 év után Magyarországot. A Jó Pásztor Nővérek Kongregációja óbudai otthonait a marista testvérek veszik át. Január 20-án búcsút és átadást ünnepeltek Budapesten, az óbudai Jó Pásztor-templomban.
Aldo Cavalli érsek: Međugorje a kegyelem helye
Aldo Cavalli érsek Međugorje apostoli vizitátora Ferenc pápa döntése értelmében. Feladata a „Béke Királynőjének” tulajdonított üzenetek elolvasása és közzétételük engedélyezése. Az érsekkel a Vatican News munkatársa készített interjút, mely január 15-én jelent meg oldalukon.
Ferenc pápa üzenete Donald Trumpnak, az Egyesült Államok 47. elnökének beiktatására
Január 20-án, hétfőn helyi idő szerint délben lép hivatalba Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke, akinek beiktatására Ferenc pápa a következő üzenetet küldte.
Szent pillantással – Kazincbarcikán nyílik kiállítás a Magyar Kurír fotóiból
Szent pillantással címmel Esztergom (Keresztény Múzeum), Győr (Triangulum Galéria) és Budapest (Szent Angéla ferences iskola) után Kazincbarcikán is látható lesz a Magyar Kurír fotósai, Merényi Zita és Lambert Attila nagy sikerű tárlata. Az ezúttal ötven képet felölelő kiállítás Szalézi Szent Ferenc ünnepnapján, január 24-én nyílik a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpontban.
Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)
A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.
Magyar Kurír
- Tiszteletreméltó Bogner Mária Margit vizitációs nővérre emlékeztek Érden
- XIV. Leó a média képviselőihez: Fegyverezzük le a szavakat, fegyverezzük le a földet!
- Udvardy György érsek ünnepi szentmisével nyitotta meg a Gizella-napokat Veszprémben
- XIV. Leó pápa mellkeresztje Szent Ágoston és Szent Mónika ereklyéit őrzi
- Diakónusszentelést ünnepeltek Jó Pásztor vasárnapján Apcon