Áldjuk az Atyát és a Fiút a Szentlélekkel együtt! Dicsérjük és magasztaljuk mindörökké!

Blogok

Június 14. Vasárnap

6 óra körül nem lehetett tovább aludni, mert annyian mocorogtak. Így én is keltem, fél 7 után valamivel már úton voltam. Logroño nem kis város, kiérni belőle talán könnyebb volt mint tegnap beérni. Csodaszép parkon vitt át az út, játszótéren, horgásztavon keresztül. Itt találkoztam a remetével, aki almát, kekszet adott és pecsétet is.

Egy kis emelkedő után már látni lehetett Navarrete városát. Útban afelé találkoztam az autópálya kerítésen magyar nemzeti színű szalagokkal. Megrendítő volt, mint ahogy az is, hogy a hosszú kerítésbe kereszteket fűztek a zarándokok.

Június 13. Szombat

Nyolcan aludtunk 1 szobában, egyszerre ébredtünk, egy is volt a célunk: Logroño, La Rioja fővárosa. 7 előtt indultunk, külön-külön, mégis a nap folyamán sorra összetalálkoztunk.

Június 12. Péntek

Korán ébredtek a szobatársak (16-an voltunk), de én kitartóan ágyban maradtam fél 7-ig. Aztán összecihelődtem. Közös reggeli volt, majd 7-kor indulás.

Június 11. Csütörtök

Elnézést, de nincs ékezet, és bár az Alt kódokat tudom, de 20 percet adnak 1 euróért, így nem bűvészkedem. (Az eredeti blogra vonatkozik ez a mondat, azóta az ékezetek javítva lettek.)

6 órától nesz volt, így én is felébredtem. Este már javarészt összepakoltam, így gyorsan tudtam indulni 7 órakor. Az első lépések nehezen mentek. A vállam se felejtett. Aztán hamar belejöttem, csak az első szakasz lejtős, köves volt, ami nehezemre esett.

Június 10. Szerda

5:45 körül értünk Pamplonába, még sötét volt. Kómásan szálltam le a buszról, nem is tudtam, merre induljak. Az útikönyv térképe alapján el lehetett igazodni, mint később láttam, de akkor nekem nem sikerült. A „hiba az ön készülékében van” esete forgott fenn.

Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)

A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.