Áldjuk az Atyát és a Fiút a Szentlélekkel együtt! Dicsérjük és magasztaljuk mindörökké!

Június 10. Szerda

Június 10. Szerda

5:45 körül értünk Pamplonába, még sötét volt. Kómásan szálltam le a buszról, nem is tudtam, merre induljak. Az útikönyv térképe alapján el lehetett igazodni, mint később láttam, de akkor nekem nem sikerült. A „hiba az ön készülékében van” esete forgott fenn.

Hatalmas nyugodt csend ült a városon, élmény volt így sétálni. Megtaláltam a bikaviadalok helyszínét, jártam az utcákon, ahol egy hónap múlva nem járnék. A katedrális melletti zarándokszálláson beszereztem a credencial-t. Így lassan megvirradt, megreggeliztem, majd a nagy építkezések közepette megkerestem az utat. Nem ment könnyen, mindig lefelé néztem, miben botolhatok el. Nem gondoltam, hogy a jelek fent vannak, felfele kell nézni. Pedig ez ismerős.

A jelek nyomán újra átszeltem a várost. Többen voltunk úton, de én magányosan mentem. Cizur Menor-ban kinyitották nekem a johanniták templomát. Egyszerű, ugyanakkor valami érdekes volt benne. Továbbhaladva sok szélkerék tűnt fel, igaz elég szel is volt. Kitartóan emelkedtünk Alto del Perdón-ig. Útközben eső településen vizet vehettünk. Fent olyan szél volt, hogy nem lehetett megmaradni. Gyors fotó és ereszkedés. Nagyon köves úton nehezen ment.

Többször bicikli került el, majd kerültem őket vissza. A napi célom Obanos volt, a leírás szerint 13 órára be tudok majd érni, sikerült is. A szállás fél kettőkor nyitott. Tovább nem akartam menni. Első vendég voltam, gyorsan zuhanyoztam, mostam, majd naplót írtam, közben el is aludtam.

Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)

A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.