Áldjuk az Atyát és a Fiút a Szentlélekkel együtt! Dicsérjük és magasztaljuk mindörökké!

Temetőkápolna

A temetőkápolnaSiklós keresztény temetője valószínűleg a mai plébániatemplom körül lehetett a középkorban, amit a latin coemeterium után magyarul cinteremnek neveztek. Mária Terézia „Generale normativum in re sanitaris” című 1775-ös rendelete vetett ennek véget, mikor is megtiltotta a templomok környéki temetkezéseket.

A temetőkápolna oltáraA rendeletet Siklóson P. Herbert Hermann hajtotta végre, aki az egész rendház területén bezárta a „régi és kicsiny cintermet”. Ezután nyitották meg Siklóson a vártól távolabb lévő, ma is használatban lévő temetőt.

Az új temetőben a kápolnát 1778 májusában kezdték el építeni, és 1780-ra készült el. A felszentelés napján, 1780. december 10-én, a ferences templomból körmenetben vonultak a temetőbe. A kápolnát Lukrics László szentelte fel a Szent Kereszt tiszteletére. Ez az évszám olvasható a kapu felett a falba vésve. Alatta az 1840-es évszám látható, feltehetően ekkor bővítették ki a kápolnát a mai formájára.

A kápolnát gróf Batthyány Fülöp kegyúr adományából építették deszkamennyezettel és téglapadlózattal. Két harangja volt, melyeket Grazban öntöttek. A toronyban ma egy harang lakik.

Összeállította: Haraszti Attila

Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)

A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.