Vokányi Szentháromság Plébániatemplom
Vokány Baranya megye déli részén, a Villanyi hegység északi lejtőinek közelében helyezkedik el. A község írásos emlékekben először a török kiűzése után szerepel. Története azonban szorosan kapcsolódik az e helyen alapított Trinitás bencés apátsághoz, melyről írásos említés 1183-ból van. Alapítói a Kán-nemzetség tagjai lehettek, később is ők a kegyurak. A XIV. században az apátság mellett már létezik Szenttrinitás falu is. 1543-ban Siklós török kézre került, a szerzetesek Siklósra menekültek, ezzel az apátság sorsa is megpecsételődött. A kolostor és a templom romjai még a XVIII. században is láthatóak voltak, feltárása 2000-ben történt meg.
A ma álló műemlék jellegű késő barokk (copf) stílusú római katolikus templom építése 1777-ben kezdődött. Az építőanyagokat a kegyúr, a kétkezi munkát a helyi lakosok biztosították. A templom a történelmi előzményekből fakadóan Szentháromság titulusra lett felszentelve.1793-ban bővítésre került sor, ekkor épült a templomhoz a mai sekrestye. A templom berendezése klasszicista és a XIX. század első feléből származik.
1850-ben szervezik meg az önálló Vokányi Plébániát. A falu addig Újpetre (korábban Rácpetre) község filiája volt. 1895-ben bővítették a kórust, a mai orgonát pedig 1939-ben építi Angster József orgonamanufaktúrája. A templomtoronyban két harang lakik.
Plébánosai:
| Werner Károly | 1851–1858 | Masson Lipót | 1900–1940 |
| Bater József | 1858–1863 | Bucz Emil | 1940–1955 |
| Felder Vilmos | 1863–1864 | Waszner Ferenc | 1955–1956 |
| Rézbányai János | 1864–1872 | Sarlós György | 1956–1963 |
| Gebhardt Károly | 1872–1885 | Aszmann György | 1963–1993 |
| Haragó Ferenc | 1885–1900 |
1993-tól az újpetrei, 2006-tól az egerági, 2007-től pedig a siklósi plébánia látja el.
A templomról a galériában további képek tekinthetők meg.
Szentatya havi imaszándéka
Általános szándék: Hogy a természeti katasztrófák áldozatai megkapják azt a lelki és anyagi erősítést, amelyre szükségük van életük újraépítéséhez.
Missziós szándék: Hogy a keresztények elköteleződése a béke javára alkalom legyen arra, hogy minden jóakaratú ember előtt tanúsítsák Krisztus nevét.
