Áldjuk az Atyát és a Fiút a Szentlélekkel együtt! Dicsérjük és magasztaljuk mindörökké!

Bibliaóra

biblia.jpg„Aki a Szentírást nem ismeri, Krisztust sem ismeri” – szól Szent Jeromos mondása. Éppen ezért, hogy Krisztust mind jobban megismerjük, kétheti rendszerességgel találkozunk mind Vokányban, mind Siklóson.

Eleinte a vasárnapi szentírási szakaszokat tanulmányoztuk, majd a Szent Pál évben az apostol életével ismerkedtünk meg a bibliai szövegek alapján, most pedig az első keresztény közösségek életébe pillantunk bele Pál levelei alapján. Mindeközben keressük magunk számára is a tanulságokat. Lehetőség van a személyes tapasztalatok, tanúságtételek megosztására is az egyes igehelyek kapcsán.

Mindkét helyen nyitott a bibliaóra, bármikor be lehet csatlakozni. Teljes Szentírást, ha lehet, mindenki hozzon magával!

Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)

A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.