Áldjuk az Atyát és a Fiút a Szentlélekkel együtt! Dicsérjük és magasztaljuk mindörökké!

Magyar Kurír

Tartalom átvétel
Katolikus Hírportál
Frissítve: 5 óra 2 perc

Teremtésvédelmi kalendárium – Kikeleti víg erőszak

2024. már. 1, 17:00
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. A tavasz első napján azzal is szembesülhetünk, hogy a felmelegedés miatt a virágok kalendáriuma már egészen más időszámítást követ, mint korábban.

Elkezdődött a pécsi egyházmegyei szabadegyetem tavaszi előadás-sorozata

2024. már. 1, 16:15
A krisztusi szeretet kapcsolja közösséggé az Egyházat – hangsúlyozta előadásában Görföl Tibor teológus, egyetemi docens, a Vigilia folyóirat főszerkesztője a pécsi Magtár Látogatóközpontban február 28-án, a szabadegyetemi ciklus nyitóalkalmán, melyen Felföldi László pécsi megyéspüspök, a rendezvénysorozat házigazdája köszöntötte az érdeklődőket.

Cselekedj úgy, mint Isten: légy ember! – DOCAT-projektzárót tartottak Gyulafehérváron

2024. már. 1, 15:25
Február 21-én rendezte meg projektzáróját az a lelkipásztorokból álló csapat, amely a Gyulafehérvári Caritas meghívására részt vett az Egyház szociális tanítását életre váltó képzésén. A gyulafehérvári főegyházmegyei DOCAT-projekt találkozóinak a csíksomlyói Jakab Antal Ház adott otthont, a záró alkalmat azonban a gyulafehérvári érsekségen tartották.

Felelősen döntsünk az életünkről! – Nagyböjti lelkigyakorlat Udvardy György érsekkel (III. rész)

2024. már. 1, 14:40
Udvardy György érsek nagyböjti lelkigyakorlatot tart szerdánként Veszprémben, a Feltámadt Üdvözítő (Károly-) templomban szentmise keretében. A főpásztor a harmadik elmélkedést február 28-án tartotta.

Nagyböjti lelkinapon vettek részt a szegedi püspökség munkatársai

2024. már. 1, 14:10
Elek László jezsuita szerzetes vezetésével rendeztek nagyböjti lelkinapot február 21-én Domaszék-Zöldfáson, a Szeged-Csanádi Egyházmegye lelkigyakorlatos házában a szegedi püspökségén dolgozók számára, közösség és együttműködés témában.

Parolin bíboros: A Közel-Keleten biztató jelek látszanak, reménykedjünk a tűzszünetben

2024. már. 1, 13:46
Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár február 29-én, csütörtökön az Olasz Püspöki Konferencia TV2000 csatornájának nyilatkozva bizakodásának adott hangot a közel-keleti helyzettel kapcsolatban. „A diplomácia a tűzszünet eléréséért és a humanitárius segélyek eljuttatásáért dolgozik, ami a legérzékenyebb kérdés.”

Tartós szeretet – A Karitász húsvéti élelmiszergyűjtése a rászorulók megsegítésére

2024. már. 1, 13:01
A Katolikus Karitász idén is nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést szervez. A március 3. és 10. között zajló országos akció célja, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akik számára mindennap kihívást jelent a lakhatás, a közüzemi számlák befizetése, a fűtés, a gyógyszerek kiváltása vagy az, hogy az asztalra étel kerüljön. Húsvét előtt elsősorban tartós élelmiszerekkel, pénzadományokkal segíthetünk.

Mit gyónjak? – Krakomperger Zoltán általános helynök nagyböjti prédikációsorozata (2. rész)

2024. feb. 29, 18:25
Mit, miért és hogyan gyónjak? címmel tart nagyböjti prédikációsorozatot Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke a debreceni Szent Anna-székesegyházban péntekenként a 18 órakor kezdődő szentmiséken. Második elmélkedését február 23-án mondta. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket.

Óriási érdeklődés mellett indult el a Szenior Akadémia az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen

2024. feb. 29, 17:38
Csaknem kétszázanan jelentkeztek az idősebb korosztály képviselőinek meghirdetett ingyenes előadássorozatra, a Szenior Akadémiára – adta hírül az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) február 28-án. Az első kurzusok már elindultak.

Ferenc pápa Twitter-üzenete február 29-én

2024. feb. 29, 16:49
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.

Miért összeférhetetlen a katolikus hit és a szabadkőművesség? – Vatikáni teológus válaszol

2024. feb. 29, 16:49
Antonio Staglianò püspök, a Pápai Teológiai Akadémia elnöke a Vatican Medianak február 24-én adott interjúban kifejtette, miért összeegyeztethetetlen egymással a katolikus hit és a szabadkőműves gondolkodás. Megerősítette, hogy a páholyokhoz csatlakozó hívek a súlyos bűn állapotában vannak, nem járulhatnak szentáldozáshoz.

Örömmel, személyesen és vonzóan – Katekéták tanulmányi napját rendezték meg Budapesten

2024. feb. 29, 15:56
Mi a katekéta feladata? – közös gondolkodásra hívta a katekétákat az Országos Hitoktatási Bizottság. A budapesti D50 katolikus rendezvényközpontban tartott, ebben a formában első ízben meghirdetett tanulmányi napot kiemelkedő érdeklődés kísérte. Amit a katekétának közölnie kell, azt a szív tudja: az élet nem ugyanaz Jézus nélkül – ebben a küldetésben erősödtek a résztvevők február 28-án.

Világi lelkipásztori kisegítőknek tartottak találkozót Keszthelyen

2024. feb. 29, 15:08
Február 24-én, szombaton a keszthelyi Kis Szent Teréz kármelita bazilika épületegyüttesében tartották meg a világi lelkipásztori kisegítők szokásos évi találkozóját. Ők azok az önkéntesek, akik plébánosuk kérésére szolgálatot vállalnak az egyházközségek életében, különféle feladatokban vesznek részt az áldoztatástól a beteglátogatáson át az igeliturgia végzéséig.

Szeretet és kritika – Joseph Ratzinger Miért maradok az Egyházban? című írásának befejező gondolatai

2024. feb. 29, 14:20
Joseph Ratzinger Miért maradok az Egyházban? (Warum ich noch in der Kirche bin) című írásának a Vigilia közösségi oldalán február 20-án közzétett részlete után február 26-án az 1971-ben megfogalmazott gondolatok befejezését tette közzé magyar fordításban a folyóirat szerkesztősége újabb Facebook-bejegyzésében.

Szabadegyetemi pódiumbeszélgetést tartanak Erdő Péter bíboros részvételével az óbudai zsinagógában

2024. feb. 29, 13:39
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) – Magyar Zsidó Szövetség és a Milton Friedman Egyetem szervezésében, a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme Alapítvány közreműködésével elindítják a Berésit (Kezdetkor) című hittudományi szabadegyetemet, melynek első rendezvényét március 14-én, csütörtökön 17 órakor tartják Budapesten, az óbudai zsinagógában.

„Tegyünk félre mostan minden földi gondot” – Kórusünnep bizánci dallamokkal Nyíregyházán

2024. feb. 29, 13:32
Két nap alatt kétszer is hallhatta a Szent Atanáz kórust Nyíregyházán az, aki február 15-én, vasárnap a Szent Miklós-székesegyház esti szertartásain részt vett, illetve aki hétfőn ellátogatott a Görögkatolikus Múzeum rendezvényére.

Gyermek- és ifjúságvédelmi képzést tartottak a Szabadkai Egyházmegye szervezésében

2024. feb. 29, 12:52
A kiskorúak védelméről tartottak képzést hitoktatók és a vajdasági egyházi intézmények munkatársai számára Tótfaluban és Szabadkán. Gájer László esztergom-budapesti főegyházmegyei gyermekvédelmi felelős és Vadász Kinga SSS, az Esztergom-Budapesti Érseki Bíróság egyházjogásza, a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálat főmunkatársa tartott előadást – tájékoztatott a Szabadkai Egyházmegye február 27-én.

Az imádságot elmélyítő segédanyagot adott ki az Evangelizáció Dikasztériuma a 2025-ös szentévre

2024. feb. 28, 18:43
A vatikáni Evangelizáció Dikasztériuma új segédanyagot tett közzé az imáról, azzal a céllal, hogy a híveket „az ima mint Istennel folytatott személyes párbeszéd elmélyítésére”, valamint hitük és elkötelezettségük átgondolására buzdítsa a mai világban.

Ferenc pápa Twitter-üzenete február 28-án

2024. feb. 28, 18:03
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.

Parolin bíboros az ukrajnai háborúról: Sajnos egyelőre nincs kilátás a tárgyalásokra

2024. feb. 28, 17:58
A bíboros államtitkár február 26-án, a római Szeplőtelen Fogantatás Bőrgyógyászati Intézet (IDI) új diagnosztikai osztályának felavatásán az újságírók kérdéseire válaszolva nyilatkozott az olaszországi tüntetésekről, a pápa egészségi állapotáról, Alekszej Navalnij halála kapcsán, az ukrajnai háborúról, a brüsszeli gazdatüntetésekről, illetve a keresztények elleni támadásokról Burkina Fasóban.

Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)

A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.